Az év fiatal mérnökei


FIATAL KÖZÚTI SZAKEMBEREK ELISMERÉSE

I.) Az Alapítvány működésének első két évében (2000-2001) különböző kutatási témákat díjazott a Kuratórium, valamint hozzájárulást adott külföldi tanulmányúthoz, illetőleg ösztöndíjat biztosított. Az alábbi kollegákat érintette ez a gyakorlat.

2000.
Devecseri Gabriella,
Kiss Balázs, Makó Emese,
Nyíri Szabolcs,
Tóth Zsuzsanna

2001.
Kovács Tamás,
Makó Emese,
Nyíri Szabolcs.


II.) Az Alapítvány – az első két év tapasztalatai alapján – 2002-től széleskörű pályázati lehetőséget hirdetett a fiatal szakembereknek: az általuk választott témában tanulmány (technológia, forgalomtechnika, közlekedés-gazdaságtan, közút-üzemeltetés, hálózat-fejlesztés stb.) készítésére, amelyet a Kuratórium bírált el, majd a színvonaltól függően változó számú pályázatot díjazott.

A 2002-2005 években az alábbi fiatal kollegák adtak be pályázatokat és részesültek különböző mértékű díjakban.

2002.
Baranya Sándor,
Bardóczky Viktor,
Gellért Miklós,
Hajós Bene,
Huszár Orsolya,
Károly Róbert,
Pethő László,
Szabó Eszter,
Szabóné Kamarás Csilla,
Tomaschek Tamás,
Zsiga György.

2003.
Bardóczky Viktor,
Berta Tamás,
Boros Attila,
Dudás Árpád,
Haas Péter,
Karáth László,
Keiser Edina,
Knapné H. Tünde,
Kovács László,
Megyery Gábor,
Tomaschek Attila,
Tóth Zsuzsa.

2004.
Csicsely Gábor,
Kenderesy Koppány,
Kozák Éva,
Szabó Eszter,
Székely Zoltán,
Tomaschek Tamás.

2005.
Bényi Balázs,
Gráczol Eszter,
Tomaschek Tamás,
Turi Ronika.


III.) A fenti időszak tapasztalatai alapján a Kuratórium 2006-ban újra változtatott, pontosított a gyakorlatán úgy, hogy a fiatal szakembereknek a továbbiakban „Az év fiatal mérnöke” díjat hirdeti meg nyilvánosan. A pályázóknak egyénileg értékelhető, példaként állítható szakmai tevékenységüket kell részletesen bemutatni, csatolva hozzá a munkaadójuk szakmai véleményét, javaslatát. A pályázatokat a Kuratórium bírálja el. A kiírás szerint évente három – több sikeres, színvonalas pályázat esetében kivételesen négy – díj kerül odaítélésre. Az alábbi fiatal mérnökök kapták meg az elismerő díjat eddig.

2007.
Horváth Gábor, Hídépítő Zrt,
Nasztanovics Ferenc, Főmterv Zrt,
Rapcsák Róbert, Magyar Közút Kht.

2008.
Magyari László, Magyar Közút Kht,
Sinkó Péter, Hídépítő Zrt,
Szabó Bernát, Magyar Közút Kht.

2009.
Ájpli Béla, UTIBER Kft,
Fisi Tamás, Roland Poor Kft,
Hlatky Réka, Hídépítő Speciál Kft,
Pimmer Tamás, Vegyépszer Kft.

2010.
Gellért Miklós, Inreco Kft,
Kádi Ottó, Főmterv Zrt,
Schvanner Norbert, Pro Urbe Kft,
Szalai Sándor, Magyar Közút Kht.

2011.
Békefi János, AAK Zrt,
Ercsényi Balázs, Főmterv Zrt,
Nagy Szabolcs, Magyar Közút Kht,
Tóthpál Attila, Magyar Közút Kht.

2012.
Diós Gábor, Magyar Közút Kht,
Dollmayer Dávid, A-HÍD Építő Zrt,
Tóth Anna, Magyar Közút Kht

2013.
Baksay Fruzsina, Magyar Közút Kht,
Bertalan Csaba, Főmterv Zrt,
Németh Zsolt, A-HÍD Építő Zrt

2014.
Kovács Ádám, Magyar Közút Kht,
Papp Judit, A-HÍD Építő Zrt.


2015.
Potori László, Magyar Közúti Kht
Simon Csaba, A-Híd Építő Zrt


2016.
Álló László, FŐMTERV Zrt.
Cserenyi Gábor, Magyar Közút Nonprofit Zrt.BR>
Szabó Martin, Swietelesky Magyarország Kft.